csoda7

kövisára felhívására elgondolkodtam mit is tudnék felhozni Románia mentségére. mentségére, mert megszoktam azt, hogy folyton csak mentegetőzni kell a “hazám” miatt.

tempefői szavai elég jól illusztrálják azt az ambivalens érzést, amivel és is közelítek kedves “hazám” iránt. ha nem is érzem magaménak, mégis itt érzem otthon magam és nem kívánkozom sehová sem el, illetve ide vágyom vissza bárhol is legyek.

a zavaros felvezető után következzék a zavaros lista:

1,2. a hegyek, völgyek, mezők, a táj: kimeríthetetlen, megunhatatlan, csodálatos.

3.  a városok, azaz pontosítok az erdélyi városok(ezeket ismerem). az a polgári hangulat amit árasztanak, legyen az Várad, Arad, Szatmár, Szeben, Kolozsvár, Brassó, Temesvár…

4. a balkáni érzés, a mindent lehet, semmi se biztos, beszéljünk róla.

5. a kultúra: román, magyar, német, szláv, cigány… milyen keveset tudunk értékesíteni belőle magunk számára is.

6. a feszültség: román – magyar, magyar- magyar és még ki tudja hány ellenpont, előítélet mely meghatározza  a mindennapokat.

7. az emberek. végül de nem utolsósorban. számomra a legnagyobb csoda azok jelenléte, akik sokat jelentenek számomra.

a következő véleményformálók legyenek garat, mákoscsusza, -mert keveset hallatják a kedves hangjukat- és bognárzoltán, mert érdekel.

csodálatos napot.