huh

itt ülök egy asztalnál, beszélgetünk. én úgy teszek mintha dolgoznék, közben valami képet keresek, de mosolygunk nagyokat, olyan szép művít. telefon csörög. mindketten kotorászunk, hasonló a csöngés. őt keresik. elrohan. kis idő múlva visszajön üres tekintettel csak annyit mond, hogy sajnálja de meghalt az édesanyja. huh. mit kell ilyenkor csinálni. megint elszalad, utána megyek. bizonytalanul. nem is tudom mit mondhatnék. hirtelen eszembe jut milyen volt az, mikor én elveszítettem édesapámat. kár minden szóért. azért elsütök egy-két közhelyet, a forma kedvéért. mesélek néhány mondatot arról, hogy tudom mit érezhet, hisz én is veszítettem el valakit. érdeklődés csillan a szemében, egy másodpercig feloldom a béna csendet, de tudom, hogy nem merülhetünk el ebben, nem ragadhatom ki ilyen mesterkélten a fájdalomból, úgy hogy rövidre zárom. vizet hozok, segítséget ajánlok, de valójában azt sem tudom melyik lábamra álljak. hirtelen megismertük egymást és mégis fényévekre kerültünk a másiktól érthetetlen módon és megváltoztathatatlanul.

mindez fél órája történt. azt hiszem itt abba is hagyom.

2 hozzászólás to “huh”

  1. köszönöm. végül úgy sikerült, hogy elmenekültünk kicsit a világtól és egy jót és felszabadítót tudtunk beszélgetni. ma felhívott, hogy sokat segített. remélem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: