feszültség

akkora feszültség halmozódott fel hirtelen bennem, hogy a tegnap este többször is majdnem kitörtem. minden esetre két olyan emberrel is goromba voltam, akik valamikor fontosak voltak, vagy nemrég fontosak lettek az életemben. keresem a forrását de pontosan nem tudom meghatározni. valami elindította az biztos és jó táptalajra talált bennem a düh, melyet ha jobban meggondolom az elmúlt időben sikerült elkerülnöm. hirtelen nem tudtam hová tenni a helyzetet, hisz a szeretett személy bekerülése ebbe a képbe nem csak, hogy profanizálta az egészet, de ugyanakkor érthetetlenné is tette. minden esetre nem tudom, hogy ez szakadék, jel, vagy mi a túró, de hogy valami az biztos. ismét rá kell ébrednem arra, hogy az élet nem egyszerű és nem szabad egyszerűnek és természetesnek tekinteni. a jót meg pláne. ha azonban arra gondolok, hogy harcolni, dolgozni kell érte elbizonytalanodom. minek van a jó, ha csak nehézségek árán lehet elérni? most szavak nélkül vagyok, nem akarok rontani a helyzeten, javítani meg nem tudom hogyan lehetne. valaminek történnie kell érzésem van és egyelőre nem múlik. aludnék rá egyet, de túl izgatott vagyok hozzá. várom az idő múlását, melynek jótékony hatásáról rengeteg példabeszédett halottam az elmút időben.

hát legyen úgy. lazítanom kell. lazítanom kell.

2 hozzászólás to “feszültség”

  1. az önkifejezés önpusztítás

  2. right. tiszta fight club szöveg.🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: