a lábam alatt a fű

a napokban jöttem haza egy kirándulásról, amit egy elfogadottan nyugat európai országban töltöttem. eddig “nyugaton” csak nagyvárosokban jártam és mint minden nagyváros valamilyen szinten egyformák. habár mindegyik tartogat számos kulturális meglepetést, mondhatnám csodát, lehet napokig szájtátva sétálgatni, vannak azonos pontjaik, a lepattant gyárrészletek, tömbház-negyedek, a koszos metrólejáró, a pisi szagú hajléktalanok. ez a kép hasonló majd mindenütt, ahol eddig jártam.

most azonban valami furcsa dolog történt. vidéken voltam és itt az igazi különbség, ahogy az autó ablakán kifelé bámultam éreztem azt, hogy valami nyugtalanít, habár szép tájakon haladtunk, már előtűntek a hegyek hófödte csúcsai valami még sem stimmelt. aztán be is ugrott, hogy mi ez. a rendezettség. a már-már steril azonosság, a képet nem bontotta meg jóformán semmi, tavalyi gaz, nyíratlan bokrok, ágas-bogas fák, pet palack, szálló műanyag zacskó. ez mind hiányzott. ehelyett kavicsos padka, 2 centire vágott fű ameddig a szem ellát. eléggé hihetetlen volt. a házak mind hasonlóak, alpesi házak, sok fával, de színesek, nem szürkék, koszos-fehérek, hanem almazöldek, krémszínűek, hajaj hol vannak ezek a színek a tájainkon tapasztalt csiricsári mázolmányokhoz képest. az ablakok fakeretesek, zsalusak (hogy imádom)

pár napig tartott csak ez a furcsa érzés, utána már természetesnek vettem ezt az állapotot. ahogy országunk, (mert a hazám szót nehezemre esik leírni) távol volt ugyan, de egy benzinkútnál sikeresen összefutottunk egy román-spanyol útvonalon közlekedő autóbusszal mindjárt sikerült is párhuzamot vonnom. amúgy is hajlamos vagyok az általánosításra, de a keserű valóság, a „hazánk fiai” láttán szomorúság fogott el. sohasem éreztem igazán, hogy máshol szeretnék élni, de azt most éreztem, hogy máshogy. mert amint már hazai tájakon autóztunk, a megszokott vadregényesség igénytelenségként jelent meg. igen, szeretem az itthoni tájakat, a hegyeket, a töretlenségüket, de néhány nap elég volt ahhoz, hogy a szemem hozzászokjon a tökéletességhez, vagy helyesebben szólva az igényességhez. az idő telik és mi benne élünk, így alakítjuk ki életterünk. az utat melyen járunk, a levegőt, melyet lélegzünk, a füvet a lábunk alatt. bízom abban, hogy egyre többen lesznek, akinek vágyai között ott lesz, ott van az a hit és főként akarat, hogy a már megszokott széthúzás és egymás szapulása mellett, vagy után, ne adj isten közben saját maguk körül is szétnézzenek.

legyen hát jobb.

ausztria08-2.jpg

ausztria08-262.jpg

3 hozzászólás to “a lábam alatt a fű”

  1. kitekintek, vagy köldöknézek?
    naná, hogy…

  2. kisbaratod Says:

    Szívem szerint minden itthoni polgárt kiküldenék életében 1x ilyen helyekre, hogy tudja meg, lehet másként is élni. Kulturáltan, igényesen, tisztán.

  3. kisbarátom, hát igazad van. magyarországi barátom azt mondta erre, hogy mikor leuatózott Finnországig örömmel nyugtázta, hogy a helyzet egyre jobb, visszafelé úton pedig szomorúan konstatálta, hogy egy rosszabb, azaz csak semmi sem változott.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: