ismerj meg

egy nemrég elhangzott beszélgetés ihlette ezt a bejegyzést. korábban már megemlékeztem a blog évfordulójáról és talán ennek kapcsán is, (illetve a sok félreértés kapcsán, amely a személyemet illeti) illene szólnom, hogy miért is írogatok ide, ki is vagyok valójában.

az említett beszélgetés arra utalt, hogy nagyon szeretek idegenekkel szóba elegyedni, nem ismerkedni, csak úgy bekapcsolódni beszélgetésbe, megismerni valakinek a gondolatait, érzéseit. abban a helyzetben, azon a helyen (erről később). ha ez olyanokkal történik meg, akikkel sohasem találkoztam még érdeksebbé, fűszeresebbé teszi az egészet.

ily módon életem talán legjobb beszélgetései egy kellemetlen esemény kapcsán egy hotelben eltöltött néhány nap alatt folytak le. francia, amerikai, dán, kanadai átutazók …. ha emlékeztek a fight club single-serving friends kifejezésére akkor azt mondhatnám, hogy talán valami ilyesmi érzés ez. egyfajta tét nélküli játék ez, melyben én is adok valami magamból és kapok is valamit tőlük. megtudom hogyan vélekednek az oktatás fejlesztéséről, a helyi sörök/kenyér árfolyamáról, az exhibicionizmusról, a magányról, a szerelemről, az alkotói válságról és ők is megismerik az én véleményem ezekben a kérdésekben és még sok másikban. nagyon sok minden azonban rejtve marad. egy részt azért, mert az idő, hely nem teszi ezt lehetővé, (nem ismerhetjük meg egymást egy vonatút, egy átbeszélgetett éjszaka alatt), másrészt mert mind a ketten (hárman, négyen) így akarjuk ezt.

vagy mégis lehet? miért van az, hogy némelyikkel többet és mélyebbet tudtam megélni mint egynéhány hozzám „közel” állóval.

az egyik kulcskérdés szerintem az, hogy ezeknek az egyéneknek az előítélete (elvárása, feltételezése) irányomban (és az enyém feléjük) alacsony szintű. teszi ezt a különös hely, időpont vagy állapot meg az a tény, hogy kicsit mindketten kilógunk ebből az helyzetből. azaz nincsenek elvárások és nincsenek tervek sem. csak ez van, ez az érzés, mely ha rossz, gond nélkül és perceken belül abbamaradhat, megköszönve a ránk fordított időt felállunk és odébb is, míg ha kellemes, addig folytathatjuk, míg a helyzet megengedi. út –e ez megismerni a másik embert, elmondhatjuk-e azt, hogy ismerjük őt, vagy ő minket. sok tekintetben igen. hisz hányszor hangzott már el az i feel you, vagy i perfectly understand you amely ebben a helyzetben, (ahogy ezt fennebb le is írtam) nem feltétlenül az ön- és a másik ámításának legkézenfekvőbb eszköze. láthatatlan kapocs ez, melyre talán reggel már nem emlékszünk, a közösen elfogyasztott sör gőzével is tovaillan, de van olyan is, amelyekre évek múltán is, néha elővéve, leporolva, más gondolatot hozzáfűzve is emlékezünk. ehhez társul még egy illat, egy árnyék, egy hang, vagy csak zaj csupán, mely mind-mind hordozója és kiegészítője ennek az emléknek. nem tudtuk meg, hogy miért zöld a szemöldöke, volt abortusza, hagyta magára a második gyermekét évekig, vagy vágyott arra, hogy a lányok is elfogadják, de megtudtunk mást. ő sem tudta meg, hogy első szerelmünk egy Karolina nevű szőke lány volt-e, vagy hogy molesztált-e férfi kollégánk valaha, hogy voltunk-e boldogok és írtunk-e öngyilkos búcsúlevelet, vagy még folytathatnám.

most pedig kanyarodjak vissza oda, ahonnan elindultam. itt vagy te, aki olvasod e sorokat, volt türelmed idáig elolvasni, amiért már önmagában is dicséret jár. ha nem először vagy itt, tudod azt, hogy nem sokszor írok, talán azért mert engem is untatna, talán azért, mert így könnyebb, kevesebbet adni magamból. mert kicsit sajnálom, az igazság az. nem akarom elkótyavetyélni, hogy aztán visszaélj vele. ugyan nem tudod, hogy szőke vagyok-e vagy barna, fiú vagy lány, magas vagy alacsony, de sokat tudsz rólam. sok olyat, amit mások nem. a mellettem állok, a mellettem ülők. vagy csak azt hitték, hiszik, hogy ismernek, azért mert ott voltak velem valahol, beszéltünk valamikor, láttak felszállni a buszra, vagy ülni egy padon. az is én voltam ez is én vagyok. talán találkozunk még, talán nem, lehet megiszunk egy kávét együtt valahol, lehet csak egymás mellett nem tudva egymás énjéről, rejtekhelyeiről, gondolatairól.

hogy ki vagyok tehát én és ki vagy te? azt kell mondanom, hogy relatív.

az attól függ. tőlem és tőled.