idegen búcsú

most írt egy barátom akivel 2 éve naponta levelezek, hogy most már személytelennek tartja ezt és egy ideig, vagy talán soha többé nem ír. hmmm…..szomorú

mi lesz most

én is meglepődtem, hogy nem csak a két év között átmenet (ami számomra alapból szorongással teli) ment simán és kellemesen, de azóta is látszóllag minden rendben. persze lehet ez a vihar előtti csend, de igazán szükségem lenne egy kis kellemes közlétre, hogy az idénre tervezett jó sok mindent véghez tudjam vinni. erő kitartás, mellet ki, hasat be és nézzünk mindig csak előre.

ihaj csuhaj. think positive az idei jelszó.

 

jó nekem

az előbb leírtam és most bele is gondoltam. sok tervem van és ami a legjobb legtöbbet kivitelezhetőnek is tartom. többet kellene pozitívan gondolkodnom…

7 titok rólam

balettka  ívelte át a labdát, legalább megmozgatom az ujjaimat a billentyűzeten blog ügyben is

1.      gyermekkoromban a lelki egyensúlyomat úgy állítottam helyre, hogy az ágyamban a karfába és a matrac közé temettem az arcom, arra gondoltam, hogy kutyák tépnek szét a szüleim szeme láttára és sírtam.

ez az érzés felszabadított.

2.      sokáig arról ábrándoztam (még tizenévesen is), hogy emberfeletti képességekkel rendelkezem, a gondolataimmal tudok formálni tárgyakat és embereket és létrehozni dolgokat. a másik az volt, hogy egy képet nézve meg tudok idézni dolgokat. fokozatosan rájöttem, hogy ez nem fog menni, de az érzés néha most is elővesz.

3.      egyszer tettek ki óráról és egyszer buktam el egy tárgyból, az első másodikban, a második másodévben történt, máig tisztázatlan okok miatt.

4.      hatodikban cigiztem és drogoztam először és komolyan foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata. dokumentálódásom során találkoztam 3 emberrel, aki már megpróbálta. ők meggyőztek, hogy mégse. nem bántam meg.

5.      eddigi életemben csak három olyan ember van, akit saját halottamnak tekintek. mindhárommal elég gyakran beszélgetek ügyes bajos dolgaimról és örülök, hogy mindig meghallgatnak.

6.      egyszer éreztem Isten jelenlétét. spontán jött, de templomban történt. jó volt. azóta sem sikerült megismételni, habár templomban többször voltam.

7.      egy képeket felsoroló oldalon mindig megnézem a következő aloldalakat: 1, 5, 10, 12, 23.

szabály és kiváncsi is vagyok a következőkre: dr. blondee – mert míg volt jó volt olvasni, rónika – mert ha legtöbbször nem is értem, az írásait viszont sokszor, timó – mert vellős, orsi – mert haháááá, most rajtakapom, 3 labdám pedig eladó.

A HETEDIK

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szûljön meg az anyád!
Egyszer szûljön égõ házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elõdbe áll,
hét legyen, kit elõtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdõségnek,
egy, kit õse bõgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, –
a hetedik te magad légy!

Szeretõ után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengõt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendõcskére tapos, –
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szûlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettõ vitéz és tudós négy, –
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki gyõzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

j.a 1932

ha a tükörbe nézel kit látsz magad előtt?

–

It’s time for a change now

az élet már csak ilyen. folyton változik és folyton változunk. a látványosabb változásokra magunk is felfigyelünk, másokat talán mi magunk észre sem veszünk. mindig is úgy gondoltam, hogy a yin és yang az egymást kiegészítő és alakító erők, a természetes egyensúly felé való törekvés és ezáltal a folyamatos egyensúlytalanságban való létezés természetes környezetünk. még sem  hiszem azt, hogy ha valami jó, akkor azt rossz követi, még ha így is van.

minden esetre most egy elég nagy váltás történt ismét az életemben, ezúttal kevésbé érzelmi alapon, mint inkább szakmailag, ez pedig a blog – mozgásteremet ugynúgy, mint az életemet megváltoztatja. reméleme azt,  hogy ez a majdhogynem radikális váltás hamar egy megszokott mederbe terelődik és mindenképp könnyebben kezelhetővé válik, de addig is több, mint valószínű, hogy kevesebbszer hallatom a hangom.

napsütsét mindenkinek.

52

ma lenne édesapám ötvenkét éves. Isten éltesse.

ismerj meg

egy nemrég elhangzott beszélgetés ihlette ezt a bejegyzést. korábban már megemlékeztem a blog évfordulójáról és talán ennek kapcsán is, (illetve a sok félreértés kapcsán, amely a személyemet illeti) illene szólnom, hogy miért is írogatok ide, ki is vagyok valójában.

az említett beszélgetés arra utalt, hogy nagyon szeretek idegenekkel szóba elegyedni, nem ismerkedni, csak úgy bekapcsolódni beszélgetésbe, megismerni valakinek a gondolatait, érzéseit. abban a helyzetben, azon a helyen (erről később). ha ez olyanokkal történik meg, akikkel sohasem találkoztam még érdeksebbé, fűszeresebbé teszi az egészet.

ily módon életem talán legjobb beszélgetései egy kellemetlen esemény kapcsán egy hotelben eltöltött néhány nap alatt folytak le. francia, amerikai, dán, kanadai átutazók …. ha emlékeztek a fight club single-serving friends kifejezésére akkor azt mondhatnám, hogy talán valami ilyesmi érzés ez. egyfajta tét nélküli játék ez, melyben én is adok valami magamból és kapok is valamit tőlük. megtudom hogyan vélekednek az oktatás fejlesztéséről, a helyi sörök/kenyér árfolyamáról, az exhibicionizmusról, a magányról, a szerelemről, az alkotói válságról és ők is megismerik az én véleményem ezekben a kérdésekben és még sok másikban. nagyon sok minden azonban rejtve marad. egy részt azért, mert az idő, hely nem teszi ezt lehetővé, (nem ismerhetjük meg egymást egy vonatút, egy átbeszélgetett éjszaka alatt), másrészt mert mind a ketten (hárman, négyen) így akarjuk ezt.

vagy mégis lehet? miért van az, hogy némelyikkel többet és mélyebbet tudtam megélni mint egynéhány hozzám „közel” állóval.

az egyik kulcskérdés szerintem az, hogy ezeknek az egyéneknek az előítélete (elvárása, feltételezése) irányomban (és az enyém feléjük) alacsony szintű. teszi ezt a különös hely, időpont vagy állapot meg az a tény, hogy kicsit mindketten kilógunk ebből az helyzetből. azaz nincsenek elvárások és nincsenek tervek sem. csak ez van, ez az érzés, mely ha rossz, gond nélkül és perceken belül abbamaradhat, megköszönve a ránk fordított időt felállunk és odébb is, míg ha kellemes, addig folytathatjuk, míg a helyzet megengedi. út –e ez megismerni a másik embert, elmondhatjuk-e azt, hogy ismerjük őt, vagy ő minket. sok tekintetben igen. hisz hányszor hangzott már el az i feel you, vagy i perfectly understand you amely ebben a helyzetben, (ahogy ezt fennebb le is írtam) nem feltétlenül az ön- és a másik ámításának legkézenfekvőbb eszköze. láthatatlan kapocs ez, melyre talán reggel már nem emlékszünk, a közösen elfogyasztott sör gőzével is tovaillan, de van olyan is, amelyekre évek múltán is, néha elővéve, leporolva, más gondolatot hozzáfűzve is emlékezünk. ehhez társul még egy illat, egy árnyék, egy hang, vagy csak zaj csupán, mely mind-mind hordozója és kiegészítője ennek az emléknek. nem tudtuk meg, hogy miért zöld a szemöldöke, volt abortusza, hagyta magára a második gyermekét évekig, vagy vágyott arra, hogy a lányok is elfogadják, de megtudtunk mást. ő sem tudta meg, hogy első szerelmünk egy Karolina nevű szőke lány volt-e, vagy hogy molesztált-e férfi kollégánk valaha, hogy voltunk-e boldogok és írtunk-e öngyilkos búcsúlevelet, vagy még folytathatnám.

most pedig kanyarodjak vissza oda, ahonnan elindultam. itt vagy te, aki olvasod e sorokat, volt türelmed idáig elolvasni, amiért már önmagában is dicséret jár. ha nem először vagy itt, tudod azt, hogy nem sokszor írok, talán azért mert engem is untatna, talán azért, mert így könnyebb, kevesebbet adni magamból. mert kicsit sajnálom, az igazság az. nem akarom elkótyavetyélni, hogy aztán visszaélj vele. ugyan nem tudod, hogy szőke vagyok-e vagy barna, fiú vagy lány, magas vagy alacsony, de sokat tudsz rólam. sok olyat, amit mások nem. a mellettem állok, a mellettem ülők. vagy csak azt hitték, hiszik, hogy ismernek, azért mert ott voltak velem valahol, beszéltünk valamikor, láttak felszállni a buszra, vagy ülni egy padon. az is én voltam ez is én vagyok. talán találkozunk még, talán nem, lehet megiszunk egy kávét együtt valahol, lehet csak egymás mellett nem tudva egymás énjéről, rejtekhelyeiről, gondolatairól.

hogy ki vagyok tehát én és ki vagy te? azt kell mondanom, hogy relatív.

az attól függ. tőlem és tőled.

húsvétos szülinap

ugyan ma nem a húsvétos szülinapról, hanem a a klorofilbombás spagettiről akartam írni, amit a tegnap készítettem, de sehogyan sem jön létre a csatlakozás a telefonom és a számítógépem között, mint ama csodálatos dsida versben a vonatok között, így ez egyelőre elmarad. minden esetre a maradékot most ettem meg és finom volt. hogy mégis karakterbe fojtsam a bánatomat és másokkal együtt én is megemlékezzem az első bejegyzésről amely ebben a blogban született. már csak azért is, mert első alkalom, hogy ilyen sokáig írtam valahova, lebegtettem ezt a teret itt magamnak és magam körül.

aztán azért lett más is, lettek mások, akik csak úgy idetévedtek, először megrökönyödésemre, aztán meg csodálatomra. volt ami tetszett nem csak nekem de nekik is és volt amiben eltért a véleményünk. megismerhettem személyesen is őt, és őt és őt és másokat és nem utolsó sorban lett saját balerinám. büszke vagyok rá, ahogyan büszke arra is, hogy megéltem az elmúlt egy évet, amely nem volt könnyű. kifordulva egy házasságból, belecsöppenve egy kapcsolatba, ledöbbenve magamtól és másoktól, meghasonulva és mosolyogva, elmélkedve és üresen lebegve, de minden esetre továbbra is bukdácsolva a holnap irányába. nem vagyok elégedett, de pár dolgot sikerült elindítani, megoldani, megélni, a jövőt nem ismerem, de ha itt lesz, valahogy majd csak eltelik az is.

ilyenkor, nagypénteken mindig egy gondolat zümmög a fejemben, mely sok évvel ezelőtt szállt be oda. az Isten maga az ő félelmeivel igazolja azt számunkra, hogy nem szégyen az, ha fájdalmaid vannak, ha kétségeid, ha összetörsz, ha úgy érzed nincs tovább. mi lehet annál keserűbb, mint a kereszten kimondott mondat: Istenem, Istenem miért hagytál el engem. az apa a fiát, ahogyan közérthetően ábrázoljuk. de valójában önmagunkat.

mikor gyerek voltam és durcásan, a párnába fújtam a haragom a szüleim iránt, hogy sírással tegyem melankolikusabbá arra gondoltam, hogy vad kutyák támadnak rám és szüleim csak nézik, közönnyel az arcukon. ez mindig beindította a gépezetet és a feltörő könnyekben fel tudtam oldódni én is, hisz az elkeseredettség végső határán túl nem várhat már semmi rossz.

de ez a blog elsősorban a jó, szép érdekes dolgokról szól (azaz kellene szóljon), u.h. térjünk is vissza ide. mikor lőjek be egy statisztikát, ha nem most: volt már több, mint: 400 bejegyzés, 250 vélemény nyilvánítás, 11.300 látogató és még lehet nincs vége. na.

lehet. szép ünnepet mindenkinek.